
Egyszer nagyon régen – volt már vagy nyolc-kilenc éve is -, amikor a lányom énekelni kezdett Völler Adélnál, mindenki “Adél nénijénél” – szóval egyszer régen mentem a lányom fellépésére a veszprémi HEMO-ba. Korán érkeztem, de már kiszűrődtek az öltözőből a skálázás szokásos hangjai: lalalala-lalalala… Egyszer csak hirtelen szövege is lett a dalnak, és én döbbenten…
Tovább »