Az Ébredő Fények Temploma

Ahogy a varázsló ment az erdőn át, egyre inkább úgy érezte, hogy nem halad olyan gyorsan, ahogy kellene. Egyre nehezebbé vált minden lépés, a levegő egyre sűrűbb lett, végül már nem is levegő vette körül, mintha egy mocsár fenekén, felkavart, rothadó iszaptól átláthatatlanná vált vízben kellene megküzdenie az előre jutásért. Noha az erdő minden fáját,… Tovább »

A Varázsló rohant az úton. Rohant a templom felé. Körülötte halottak és haldoklók hevertek. És ő érezte valamennyiük végső fájdalmát. Belökte az ajtót, az oltárhoz rohant, és kardjával végigvágott rajta. A kard szilánkokra tört. A Varázsló térdre rogyott, és ordítani kezdett: – Istenem, elég volt! Mit akarsz még tőlem? Ölj meg, nem bánom! Meghalok szívesen!… Tovább »

A varázsló letette a testét. Kicsit sajnálta, mert jó kis test volt, sokezer évig híven szolgálta őt. De a varázsló megszerzett minden Tudást, legyőzött minden sárkányt, megvívott minden háborút – ez a lét számára többet már nem adhatott. És végül megérkezett a hívás… a Vének hívása.   Büszkén lépett a terembe. Tudott mindent, értett mindent,… Tovább »

A macska – két gyertya, egy szál vörös rózsa és egy borral töltött kehely társaságában – összegömbölyödve az oltáron aludt. – Nahát Varázsszem, nem szégyelled magad? – korholta őt a varázsló. – Ugyan kedvesem – szólt csendesen a boszorkány, és megcirógatta  az állatot  – hát nem hallod az imáját? És valóban: a macska aludt –… Tovább »

A varázsló pálcája erősebb a király kardjánál.... Tovább »

Még sötét volt, amikor elindult a völgyből a régi templomhoz. Hajnalhasadtára az oltárhoz kellett érnie. Sűrűn használta a kardját, mert a kökénybokrok jócskán benőtték már a régen nem járt ösvényt. – Hajnal előtt a legmélyebb a sötétség…- gondolta, és félhangosan elmormolt egy egyszerű kis varázsigét: – Legyen fény! A kardmarkolatba foglalt kristály erős fénnyel világítani… Tovább »

A béka csak üldögélt a patak partján. Mindez nem is lett volna baj, csak hát pontosan ott üldögélt, ahol a fiú – aki majd varázsló lesz egyszer – horgászni szeretett volna. És ők ketten nem lehettek egy helyen…erről gondoskodott a fiú jól fejlett békafóbiája. – Na, most mit csináljak? – kérdezte magától eléggé tanácstalanul, aztán… Tovább »

A varázsló sokáig nézte a békésen alvó macskát. Kicsike szőrgombóc…milyen apró és védtelen… Aztán a macska felébredt. Nyújtózott egy nagyot, ásított és a varázslóra nézett. A férfi elmerült azokban a szemekben. És akkor megtörtént… A pici állat megnőtt hirtelen. A cicamica hatalmas fekete párduccá változott. És csak nézett. Szemtől szembe… És a varázsló szívéhez emelte… Tovább »

A varázsló a.sátrában üldögélt. Sötét volt, csak a pipában parázsló dohány derengő fénye adott némi halovány képet a külvilágról. A varázsló befelé figyelt. Csend volt. Egyszer csak zajt hallott a bejárat felől. Puha mancsok suhanó zaját. Egy árnyék jelent meg előtte. Egyre közeledett, és végül a kicsike fénykörbe belépett…a Macska. Felnézett a férfira. Halkan nyávogott,… Tovább »

A varázsló hosszú kóborlás után bevezette lovát az istállóba. Több, mint ezer év… vér, könnyek, háborúk, szerelmi csaták ismerősökkel és idegenekkel… elfáradt. És a nagy varázsló, sárkányok, szörnyek, fekete mágusok legyőzője most bizony félt. Tudta, hogy ki várja odabenn a házban… Több, mint ezer év… Vajon szereti-e még, vajon meg tud-e bocsátani az eltékozolt életekért,… Tovább »

A varázsló magára maradt. Mindenki elment, aki eddig vele volt. Egész nap csak téblábolt a ház körül. Nézte a tükröt,  hátha meglát benne valamit, de a tükör hallgatott. Sok minden eszébe jutott aznap, például rég halott nagyapja is, aztán a nagyanyja. Minden civakodásuk ellenére ők Társak voltak. Erről nagyapja halálakor szerzett bizonyságot. Naplójába leírta felmerült… Tovább »