Az Ébredő Fények Temploma

A Varázsló fulladozva riadt fel az éjszaka közepén. Lelkét izzó pengeként járta át a csillapíthatatlan, elviselhetetlen fájdalom. – Ez az ítélet. És ez örökre szól. – suttogta a fülébe a parázsló szemű szörnyeteg. A férfi nem tudott moccanni sem. Minden erő elhagyta testét. Csak az ágya feletti gerendát látta. A démon sötéten vigyorgott: – Igen,… Tovább »

A  Boszorkány koporsójában feküdt márványfehéren, véres fogakkal. A Varázsló leült mellé, és beszélni kezdett hozzá, miközben egy nedves kendővel törölgette a nyakát és mellét borító harapásnyomokat. – Elmegyek, szerelmem. El kell mennem, mert így megöljük egymást. Ha keresnél, tudod, hol találsz meg. Megyek az álmaink után. – Gyógyulj meg. Gyógyítsd meg magad. Kezedben az elixír…. Tovább »

A Varázsló befejezte imáját és felállt az oltár elől. Megfordult, végignézett a templomot csordultig betöltő embertömegen. Az emberek lehajtott fejjel, imára kulcsolt kézzel várták a prédikációt. A Varázsló elmosolyodott és lelépdelt a lépcsőkön, egészen az első sorig. – Testvéreim – kezdte beszédét halkan, de erre a szóra mégis mindenki felemelte a fejét. – Testvéreim, vétkeztem… Tovább »

A Fiúnak elege lett az egészből. Elege lett  kilátástalan anyagi helyzetéből, elege lett lelkének háborgásából, elege lett a szellemi kitörések kudarcaiból… elege lett a látható létből. Nem akart tovább harcolni  – sem mások, sem önmaga ellen.  Nem akart már semmit sem megtanítani, elmagyarázni, megmutatni senkinek. Nem akart már nagy varázsló, sikeres író lenni – és… Tovább »

A varázsló a templom ajtajában állt. Benn a szentélyben ragyogott a kristályokból áradó hófehér tűz. Ledobta köpenyét, és belépett a fénybe. Kezeit összezárta szíve fölött, majd karjait kitárta az ég felé és beszélni kezdett: – Mindenség Ura, drága Teremtőm! Én, Sirack szólok hozzád, és szívemből beszélek! Mikor beléptem a Létezés Kapuján, felesküdtem a Fényre. Sok… Tovább »

A fiú egy buborékban utazott a végtelen űrben. Egymás után hagyta el az általa ismert összes világot, elhagyta a Meg Nem Nyilvánult Dolgok Óceánját, és csak repült tovább a Semmiben. Mozdulatlanságba dermedve utazott. Tiltott volt minden mozdulat. Szó nem hagyhatta el az ajkát, nem ölthetett alakot egyetlen gondolat sem, nem érezhetett semmit. Mégis élt, mégis… Tovább »

Ahogy haladtak lefelé az úton, az erdő fái egyre ritkulni kezdtek. Végül elhagyták az utolsót, és ekkorra az út is elfogyott a lábuk alól. Meredeken szakadt le előttük a hegyoldal, és lent a mélyben ott táncolt a holdfény a láthatárig nyújtózó óceán felszínén. A két gyerek még sohasem látott ilyet. Leültek egy sziklára,  nézték a… Tovább »

Aranypille szeretett a folyó partján aludni. Ezt bátran meg is tehette, mert Átokmancs szó szerint iszonyúan jó testőr volt. Még egy bántó gondolat sem születhetett meg senki fejében  megtorlatlanul. A fiúnak is meg kellett gondolnia, hogyan szól a lányhoz, hogyan érinti, vagy hogyan közelít felé. Utálta is rendesen a tigrist, de Aranypille kedvéért megtűrte. Azért… Tovább »

Igen, a folyó elrejtette a kristályt az avatatlan tekintetek elől, de a két világban látó lények mindent láttak és mindent tudtak. És volt közöttük egy, aki már régóta követte a fiút és a lányt. Átokmancs roppant kíváncsi természetű szellemtigris volt. Mindent meg akart szagolni, és meg akart kóstolni. Mostanában főként ezt a két csupasz majmocskát… Tovább »

A fiú szeretett volna valamit adni a lánynak. Valami gyönyörűt, az együtt eltöltött első éjszakájuk emlékére.  – De mit is adhatnék, ami méltó ajándék lehet? – töprengett – Hiszen bármit szeretne, azt megteremtheti magának ő is…  Gondolkodás közben szórakozottan belemarkolt a folyóparti kavicsos fövenybe, és ujjai valami simára és melegre tapintottak. Mélyebbre ásott, és a… Tovább »

Ahogy a varázsló ment az erdőn át, egyre inkább úgy érezte, hogy nem halad olyan gyorsan, ahogy kellene. Egyre nehezebbé vált minden lépés, a levegő egyre sűrűbb lett, végül már nem is levegő vette körül, mintha egy mocsár fenekén, felkavart, rothadó iszaptól átláthatatlanná vált vízben kellene megküzdenie az előre jutásért. Noha az erdő minden fáját,… Tovább »

Az Öreg – jó szokásához híven – hosszasan hallgatott, és Varázsló egész valójában ott érezte őt magában. Végül megszólalt: – Megcsináltad! Sikerült végre! Vedd hát el jutalmadat! Mit szeretnél? Lehetsz akár egy új világ Teremtő Istene. Maradhatsz a Föld Ura. Vagy taníthatod a fiatal lelkeket. Kérhetsz bármit. Mit szeretnél, mondd? – Bármit kérhetek? Tudod Te… Tovább »

A kis barlang bejáratát sűrűn benőtték a bokrok, beszőtték az indák. A varázsló hosszú idő óta most először használta kardját, és hálásan köszönte meg neki a segítséget. – Lám, milyen szerencse, hogy megtartottalak! – mondta halkan, és belépett az üregbe. A szemközti falon halványan ugyan, de ott parázslott a jel. A csillag, amit sok évezreddel… Tovább »

A nehéz kehely nem sebezte fel ugyan a varázsló fejét, de jó nagy dudort varázsolt a koponyájára. – Takarodj a szemem elől, Te tesze-tosza bűvészinas! – kiabált vele a boszorkány – Hát nem tudsz végigcsinálni rendesen egy igazi varázslatot? Hát mikor állsz már talpra végre? Csak fekszel egész nap a medvebőrön a kandalló előtt, és… Tovább »

A fiú lassan rájött, hogy az általuk teremtett világ nem engedi el őt. Hiába próbált hazatérni, bármerre indult el, újra és újra visszapattant egy számára láthatatlan valamiről. De nem adta fel. Egyre nagyobb erővel feszült neki a buroknak – és a burok ugyanakkora erővel pattintotta őt vissza a bolygó légkörébe. – Na, ezt jól megcsináltam…. Tovább »

A fiú egy ötágú csillagot rajzolt a barlang falára. Négy alsó ágához sorban odakörmölte kedvenc mondókájának szavait: “Akarni”, “Merni”, “Tudni”, “Hallgatni” A lány egy ideig fejét csóválva nézte a rajzot, majd hirtelen huncut mosoly villant fel a szemében. A falhoz lépett, és a csillag csúcsára kör alakban felírta ő is kedvenc mantráját: “Szeretni” A fiú… Tovább »

A boszorkány sok-sok éjszakán át őrizte a gyermek álmát. Ült az ágy mellett, és a Világok Könyvéből olvasott fel a mindig nyugtalanul alvó csecsemőnek. Néha belenyúlt a lelkébe, többször a testébe is – ahányszor csak alkalma nyílt rá. És persze – védte őt. Ő tudta, a gyermek pedig érezte, hogy mekkora szükség van erre. A… Tovább »

A boszorkány már napok óta aludt, de álmában is harcolt. Rúgott, és karmolt, öklével néha odacsapott a varázslóra, aki ölében dajkálta őt. A varázsló tudta, hogy most nem sokat tehet. Ez a boszorkány álma, az ő háborúja. A szavai nem sokat érnek, varázstárgyai pedig elvesztek az úton. Nem tudott mást adni, csak a szívében égő,… Tovább »

A varázsló takarított. Kihordott mindent a templomból, és egy kupacba pakolta: keresztet, Jézus-szobrot, az aranyozott Buddhát, Krisnát, a zászlókat, a képeket… Mikor ezzel készen lett, fogta a nagy zsákot, és tartalmát a templom közepére öntötte. A zsákból apró kristályok ömlöttek a kövezetre. Aztán fogta a következőt…aztán a következőt….aztán a negyediket… Mire végzett az összessel, addigra… Tovább »

A boszorkány éjsötét utakon vágtatott. Holdsugár, az egyszarvú biztos szemmel és biztos lábbal vitte át őt erdőkön és hegyeken, a síkságon és a tengeren. Vitte őt, és vitte a kehelyben a varázsló hamvait. Csak éjjel utazhatott, mert vadásztak rá az emberek. Minden templomban róla beszéltek most a papok. “Megölni! Elégetni! Elfelejteni!” – így szólt a… Tovább »

Hirtelen teljes lett a sötétség, hirtelen elnémult a világ. A varázsló lassan feltérdelt, aztán nem mozdult tovább. Csak várt, és figyelt. Nem történt semmi. Évezredek szálltak el. Eltűnt a kint és a bent, egyforma lett a lent és fent. A mágus a Semmiben lebegett. A Semmiben, ami mégis tele volt a Mindennel… Az oltár fölött… Tovább »

A Varázsló rohant az úton. Rohant a templom felé. Körülötte halottak és haldoklók hevertek. És ő érezte valamennyiük végső fájdalmát. Belökte az ajtót, az oltárhoz rohant, és kardjával végigvágott rajta. A kard szilánkokra tört. A Varázsló térdre rogyott, és ordítani kezdett: – Istenem, elég volt! Mit akarsz még tőlem? Ölj meg, nem bánom! Meghalok szívesen!… Tovább »

A varázsló letette a testét. Kicsit sajnálta, mert jó kis test volt, sokezer évig híven szolgálta őt. De a varázsló megszerzett minden Tudást, legyőzött minden sárkányt, megvívott minden háborút – ez a lét számára többet már nem adhatott. És végül megérkezett a hívás… a Vének hívása.   Büszkén lépett a terembe. Tudott mindent, értett mindent,… Tovább »

A macska – két gyertya, egy szál vörös rózsa és egy borral töltött kehely társaságában – összegömbölyödve az oltáron aludt. – Nahát Varázsszem, nem szégyelled magad? – korholta őt a varázsló. – Ugyan kedvesem – szólt csendesen a boszorkány, és megcirógatta  az állatot  – hát nem hallod az imáját? És valóban: a macska aludt –… Tovább »

A két gyermek a csillagok közt lebegett és Teremtősdit játszott. Folyton együtt voltak. És folyton a Tejúton lógtak. Szerettek ide szökni a felnőtt istenek szigorúnak vélt tekintete elől. Nem tudták, hogy azok elől a szemek elől úgysem bújhatnak el sehová. A fiú így szólt: – Teremtsünk új világot! Csettintett egyet. Behúnyta a szemét, egy mélyet… Tovább »

Még sötét volt, amikor elindult a völgyből a régi templomhoz. Hajnalhasadtára az oltárhoz kellett érnie. Sűrűn használta a kardját, mert a kökénybokrok jócskán benőtték már a régen nem járt ösvényt. – Hajnal előtt a legmélyebb a sötétség…- gondolta, és félhangosan elmormolt egy egyszerű kis varázsigét: – Legyen fény! A kardmarkolatba foglalt kristály erős fénnyel világítani… Tovább »

A béka csak üldögélt a patak partján. Mindez nem is lett volna baj, csak hát pontosan ott üldögélt, ahol a fiú – aki majd varázsló lesz egyszer – horgászni szeretett volna. És ők ketten nem lehettek egy helyen…erről gondoskodott a fiú jól fejlett békafóbiája. – Na, most mit csináljak? – kérdezte magától eléggé tanácstalanul, aztán… Tovább »

A varázsló sokáig nézte a békésen alvó macskát. Kicsike szőrgombóc…milyen apró és védtelen… Aztán a macska felébredt. Nyújtózott egy nagyot, ásított és a varázslóra nézett. A férfi elmerült azokban a szemekben. És akkor megtörtént… A pici állat megnőtt hirtelen. A cicamica hatalmas fekete párduccá változott. És csak nézett. Szemtől szembe… És a varázsló szívéhez emelte… Tovább »

A varázsló a.sátrában üldögélt. Sötét volt, csak a pipában parázsló dohány derengő fénye adott némi halovány képet a külvilágról. A varázsló befelé figyelt. Csend volt. Egyszer csak zajt hallott a bejárat felől. Puha mancsok suhanó zaját. Egy árnyék jelent meg előtte. Egyre közeledett, és végül a kicsike fénykörbe belépett…a Macska. Felnézett a férfira. Halkan nyávogott,… Tovább »

A varázsló hosszú kóborlás után bevezette lovát az istállóba. Több, mint ezer év… vér, könnyek, háborúk, szerelmi csaták ismerősökkel és idegenekkel… elfáradt. És a nagy varázsló, sárkányok, szörnyek, fekete mágusok legyőzője most bizony félt. Tudta, hogy ki várja odabenn a házban… Több, mint ezer év… Vajon szereti-e még, vajon meg tud-e bocsátani az eltékozolt életekért,… Tovább »