Fekete Toll temploma

Menni kell

A  Boszorkány koporsójában feküdt márványfehéren, véres fogakkal. A Varázsló leült mellé, és beszélni kezdett hozzá, miközben egy nedves kendővel törölgette a nyakát és mellét borító harapásnyomokat. – Elmegyek, szerelmem. El kell mennem, mert így megöljük egymást. Ha keresnél, tudod, hol találsz meg. Megyek az álmaink után. – Gyógyulj meg. Gyógyítsd meg magad. Kezedben az elixír…. Tovább »

Mit kell még?

Elég volt. Köszönöm a játékot, de most inkább hazamennék. Elég volt. Nincs ennek így már semmi értelme. Nélküle. Az érintése nélkül. Az illata nélkül. A hangja nélkül. Az apró mozdulatai nélkül. A szeretete nélkül. Bíztam. Szerettem. Féltem. Szorongtam. Vártam. Vártam. Vártam. Elég volt. Minek ezt így tovább? Minek? Ha elvesztettem Őt, hát minden elveszett. Ha… Tovább »

Embernek lenni

Embernek lenni… Nem Istennek. Nem léleknek. Nem szellemnek. Nem angyalnak. Embernek lenni – az más.   Emberként szeretni… Ez a dolgunk ebben a világban. Nem Istenként. Nem lélekként. Nem szellemként. Nem angyalként. Emberként szeretni – az más.   Gondolkodj el ezen. Emberként. Nem Istenként. Nem lélekként. Nem szellemként. Nem angyalként. Emberként gondolkodni – az más…. Tovább »

Boldog pillanat

Tegnap az aluljáróban egy nénike nárciszokat árult. Olyan szépek, olyan üdék voltak azok a virágok, hogy azonnal felmerült agyamban a gondolat: „Viszek egy szálat Csillagszemnek!”  Megtelt a szívem ragyogással. Persze a következő percben ráébredtem a valóságra, rádöbbentem, hogy nincs már Csillagszem, nincs már szerelem, csak a jégszilánkos, sötét Semmi van… De egyetlen pillanatig boldog voltam.... Tovább »

Csillagkikötő

Itt már nincs Anyag. Itt már nincs Idő. Itt már nincs szívverés, itt már nincs mozdulat. Valahol messze, valahol egy távoli bolygón, valahol egy hólepte mezőn, valahol  “ágyban, párnák közt”, valahol, valahol… valahol-bárhol fekszik egy test. Valahol volt egy élet, valahol volt egy tánc. Valahol volt… volt valami.  Igen, valahol távol… De itt már nincs… Tovább »

Az utolsó gyertya

Mit akarsz tőlem, Istenem? Mit, mit, mit???? Nekem nem jár a boldogság? Már megint elveszed tőlem? Engem keresztre szántál? Hol van az a hatalmas, feltétel nélküli szeretet? Kiteszel a hóra meztelenül? Nekem pusztulni, pusztulni, pusztulni kell? Miért, miért, miért??? Legalább valakinek jobb lesz ezért? Valakit megválthatok egy kicsike szenvedéstől? Mert akkor jól van!! Ölj meg,… Tovább »

Néhány szó

Nem tudom, már hogyan is kezdjem el – vagy hogyan fejezzem be. Na, a mondat második fele már megint a ripacsé. Már megint számít valamiféle kegyelemre a kígyó. Pedig nem jár már neki-nekem kegyelem. Persze, a kegyelem, az nem is járhat. Az csak adható. Szóval, jól elcsesztem mindent eddig, amit csak lehetett. A szeretet koldusává… Tovább »

Kereszt

Sosem értettem, hogy miért kellett megszületnem. Nagyon kevés emlékképem van kora gyermekkoromból, a születésem előtt történtekről pedig aztán fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy haragudtam az anyámra, hogy megszült erre a világra. Haragudtam rá, hiszen aki megszületett, annak egyszer meg is kell halnia. És akkor nem leszek. De miért is rossz az, ha nem leszek?… Tovább »

Este van

Este van. Kialszanak a fények. Jön a sötétség, a dermedt éjszaka. Torkomat szorítja a félelem, alattomosan kúszik hideg keze a szívem felé. Megindul bennem a szokásos gondolat: “Segíts meg, Istenem!” Igen, megindul, mint mindig, amikor sötét lesz. De most valami megakasztja bennem a könyörgést, az “adj még és még” fohászkodást. Mit is akarok még, hiszen… Tovább »

Esett a hó

Ma esett a hó. Esett, de annyira puhán, annyira szürreálisan lassan, alig-alig létezően, mégis mindent betöltően, hogy sikerült hirtelen marokra fognia és jéghideg kezével felmelegítenie a szívemet, sikerült megállítania örökké okoskodó agyamat. Esett a hó, és már megint megtörtént bennem a csoda. Számomra a hó – áldás. Égi könyörület, feloldozás. Amikor fehér puhasággá varázsolja a… Tovább »

Isten nélkül nem megy

Isten nélkül nem megy. Nélküle minden fénytelen, üres és hideg. Gyerekkoromban nagyon vártam a karácsonyt. Nem tudtam igazán, miért, de vártam. Aztán eljött, feldíszítettük a fát, kibontottuk az ajándékot, megettük a vacsorát… és én még mindig csak vártam… aztán elmúlt az ünnep, anélkül, hogy megtörtént volna az, amire vártam. Amiről nem is tudtam igazán, hogy… Tovább »

Orchidea

Mikor megláttam, gyönyörű volt. Rögtön megakadt rajta a szemem, ahogy beléptem a virágboltba. Megvettem. Sokáig őrizte a szépségét, de végül mégis lehullottak a szirmok, leszáradt a virág szára – és maradt a két levélke. Aztán vagy másfél évig csak volt. Nem mozdult benne semmi – látszólag. Locsolgattam, nézegettem, aztán nem is locsoltam már – aztán… Tovább »

Mikor lesz karácsony?

Tombol az őrület. Vegyél és vegyél, költs erőn felül, adj a másiknak teljesen felesleges dolgokat, de legalább Te is kapsz majd ilyeneket, hiszen jön az ünnep, jön a karácsony! Jön hát, csak az a baj, hogy lassan ér ide! Mert amíg emberek éheznek és fáznak, emberek fagynak meg az utcai padokon, emberek élnek mindenki által… Tovább »

Szívtemplom

Újjá kell építenem a templomot. Egész életemben a szeretet felé törekedtem, és most, ahogy visszanézek,  mit látok? Egy rakás szeretetlenséget. Szeretetlenséget, amit elkövettem másokkal szemben. Bocsánat, bocsánat, bocsánat! Tudom, ez nem pótolja a személyes bocsánatkérést, de van, akit már nem érek el máshogyan. Akit elérek még, azt megkeresem, ígérem. Kinek? Hát magamnak. A szívtemplomot csak… Tovább »

Tükör a tükörben

Nézz, csak nézz emberke, nézz bele a tükörbe! Mit látsz ott? Mit szeretnél látni benne? Mi az, amit nem láthatsz, mi az, amit figyelmen kívül hagysz, mi az, amit aztán végképp nem szeretnél látni – és végképp nem szeretnél megmutatni? Íme, az ember, aki vagy! Kicsike, zárkózott, mimóza lélek. Jaj, csak ne fájjon, akkor inkább… Tovább »

Minden úgy jó, ahogy van?

“Minden úgy jó, ahogy van.” Ez egy jó kis ezoterikus közhely. Valóban? Ezek szerint, ha elmegyek Hozzád, lehúzok Neked két nagy pofont, kiveszem a zsebedből a pénztárcádat, és búcsúzóul még jól fenéken billentelek, akkor az úgy pont jó lesz Neked? Nem hinném. Persze tudom én, mi ennek a valódi tartalma. Ami már megtörtént, az már… Tovább »

Hagyaték

Néha szeretném odaadni, amit 50 földi év alatt összegyűjtöttem. Csak az a baj, hogy nem nagyon tudom szavakba önteni a lényeget. Újra és újra nekifutok, aztán feladom.  Hagyom a fenébe. Aztán újra mocorogni kezd bennem valami valahol. Aztán arra gondolok, hogy kinek is kell ez? Mit gondolok én? Aztán… mégis… hátha valakinek mégis segít majd… Tovább »

Rossz karma

Varázslók és boszorkányok vagyunk valamennyien ezen a világon. Bizony, ez így van, ha hisszük, ha nem. Ha ezt nem fogadjuk el, ha nem élünk ezzel tudatosan együtt, akkor tudatalatti szinten varázsolunk. Varázsolunk a vágyainkkal vagy a félelmeinkkel – mikor melyik az erősebb. Aztán rettentően csodálkozunk, hogy már megint mibe keveredtünk – úgymond – ártatlanul. Pedig… Tovább »

Az utolsó mise

A Varázsló befejezte imáját és felállt az oltár elől. Megfordult, végignézett a templomot csordultig betöltő embertömegen. Az emberek lehajtott fejjel, imára kulcsolt kézzel várták a prédikációt. A Varázsló elmosolyodott és lelépdelt a lépcsőkön, egészen az első sorig. – Testvéreim – kezdte beszédét halkan, de erre a szóra mégis mindenki felemelte a fejét. – Testvéreim, vétkeztem… Tovább »

Por és hamu

Hát megint elkezdődött! Megyünk – mit megyünk, özönlünk – a temetőkbe, visszük a virágokat, gyertyákat, díszítjük a sírokat, járjuk az országot “Tolnától Baranyáig”. Megyünk, hogy találkozzunk a halottainkkal – és közben nem törődünk az élőkkel. Nem, velük összeveszünk, hogy melyik temetőbe menjünk, melyikbe ne menjünk, mikor menjünk, mivel menjünk. Összeveszünk rajta, hogy mennyi gyertya kell,… Tovább »

Baj van a szeretettel…

Igen,  bajom van vele. Bajom van vele, mert amikor beszélek, írok róla, akkor tulajdonképpen nem a szeretetről beszélek, csak nem tudok rá jobb szót. Talán azért használjuk ezt a szót valamire, aminek még nincs igazi neve ezen a világon, mert pillanatnyilag ez a poláris világunk mindenki által hajszolt csúcsélménye. Ez közelíti meg legjobban azt a… Tovább »

Utcai meditáció

Nincs idő meditálni… … és mi a helyzet az utcán, például suliba vagy munkába menet? Meglátsz valamit, és rögtön beindul az agyad: “De menő az a telefon annál a srácnál… jó lenne nekem is egy olyan… de nincs miből… az anyám ma se adott zsebpénzt… jaj, megígértem neki, hogy leviszem a szemetet… ki kellene már… Tovább »

A tükörben – álmok

Ülök a sötét szobában. Egyetlen gyertya világít. Előttem az asztalon egy tükör. Apámtól kaptam, ő csinálta – “fábul”, mint általában mindent. A tükör is sötét. És üres. Nézem. Elmerülök az ürességben.  De az Üresség a Mindenség is egyben. Egyszerre már a tükörben vagyok. A szoba üres. A tükörben egy téli kép ébred. Esti félhomályban táncol… Tovább »

Mint egy ember…

Néha én is érzem magam úgy. Néha én is úgy látom, hogy a hétköznapok  szarok. Néha én is a sötétebbik oldalt látom igaznak. Néha én is odacsapnék… Néha igen… néhány óráig. De aztán… De aztán ráeszmélek, hogy egyszer-kétszer már játszottam ezt. Nem jött be. Nagyon nem. Nem, mert ez elsősorban nekem nem volt jó. A… Tovább »

Ezer hála

Éjszaka arra ébredtem, hogy szomjas vagyok. Felkeltem, és kimentem a konyhába. Kinyitottam a hűtőt, és kivettem belőle a vizes palackot. Jól meghúztam, aztán visszafeküdtem az ágyamba aludni a párom mellé. Reggel, mikor megint felébredtem, besütött a nap a szobába. Az ablakon kellemes, esőszagú levegő áradt be. Oldalra fordultam, és gyönyörködtem egy kicsit a páromban, aztán… Tovább »

“Na, ezt megírom!”

Sokszor mondom magamnak : “na, ezt megírom!” Aztán persze jól elfelejtem, mire gép közelébe kerülök. De azért nekiülök. Nézem a gépet. Próbálok emlékezni. Nem jut eszembe. Írni kezdek, csak úgy. Úgy, mint most…   A minap munkából hazafelé átfutott az agyamon a szokásos morgolódás: “Dolgozom, annyi pénzért, amennyiből éppen életben tudok maradni, azért, hogy dolgozhassak…… Tovább »

Ajándék Gyereknapra

Gyermeknap alkalmából talán érdemes azon elgondolkodni, hogy mit is adunk mi, szülők a gyerekeinknek. Vagy – ha ez kényelmesebb – azon, hogy mi mit kaptunk a szüleinktől. Kaptunk féltést, törődést, parancsolatokat, eszméket – de nem mondták meg nekünk – mert lehet, hogy ők sem tudták – hogy bennünk van a Forrás. Nem mondták meg nekünk,… Tovább »

Nézek ki a fejemből

Sokszor teszek így. Persze mondhatjuk úgy is: meditálok. Ez sokkal elegánsabb. És divat is. Sajnos, még nem eléggé, de valami elindult. Azért kell még néhány véleményvezér… Tehát meditálok. Most éppen azon, hogy mennyire tudtam én ezt már gyerekként is csinálni. Hanyatt feküdtem az ágyon, feldobtam a lábaimat a szekrény oldalára, és nem gondoltam semmire. Vagy… Tovább »

Asszociációk

Ma nem akarok semmi okosságot írni, csak úgy, ami az eszembe jut. Ami csak úgy az eszembe jut, például egy útszéli, ferde harminchetes kilométerkőről. Na arról például rögtön eszembe jutott egy másik, a harmincnégyes kő. Ahol Bergendyék szerint “mindig van virág”. Mint például annál a keresztnél is, ami néhány méterrel arrébb áll szintén az út… Tovább »

ugyfelszolgalat@semmigaz.hu

 – Ügyfélszolgálat, Jó napot kívánok, miben segíthetek Önnek? – Jó napot kívánok, szeretném bejelenteni a fogyásomat! – Hány kilót tetszett fogyni? – Nem azt, hanem a mérő állását. – Hol áll a mérője? – Az egy fizikailag létező dolog? – Igen. Szóval hol áll? – Hát valahol az udvaron, ahol eddig! – De mennyit mutat… Tovább »

Valami más

Még sötét volt, amikor felszállt a buszra. Nem nézett senkire és nem nézett senki sem rá. Csak meredt maga elé mosolytalanul, és fejében pörögni kezdett a nap:  munka – csavar csavar mellé… hívás hívás után… számlák… vevők… betegek… vagy éppen hullák… Aztán a gyerek… meg a vacsora… és a csekkek… meg a parkolócédula… és a… Tovább »

A végső igazság

Tegnap a Főnökkel találkoztam a Mindenség partján. – Most elárulom Neked a végső igazságot – mondta.  Meg sem mertem szólalni, csak néztem rá kerek szemekkel.  Sokáig hallgatott, majd mosolyogva így szólt: – Minden másképp van. Megveregette a vállamat, és eltűnt. Azóta itt ülök.  ... Tovább »

Ha-hó!

Hát sikerült, barátaim! Megcsináltuk! Hogy mit? Hát a havat! Mert mit is vár az ember gyereke március idusától? Lelkesítő tavaszt, forradalmat? Egy frászt! Egy jó kis havazást. Bejött. Megteremtettük.   Most akkor térjünk át a forradalomra!!  ... Tovább »

“Pénz beszél” – rólunk

Valaha azt tanultam, hogy a pénz értékmérő. Persze ez akkor az áruk értékére vonatkozott, de most rájöttem, hogy azért más értékeket is lehet a pénzzel mérni. Például a  saját magunkról alkotott, a külvilág felé képviselt, általunk is elhitt énképünk értékét. Lehetünk boldogok, nagylelkűek, segítőkészek, megértőek úgy általában, mihelyt pénzről van szó, valahogy megváltozunk – vagy… Tovább »

Miért szeretsz?

Vasárnap dél körül a párom hozzám lépett, és átölelt. Úgy, ahogy máskor. – Annyira szeretlek! – mondta.  Úgy, ahogy máskor. – De miért? – kérdeztem tőle én.  Úgy, ahogy máskor. Eddig tartott az “úgy, ahogy máskor”, mert erre olyat mondott, ami alapjaiban rengette meg a világnézetemet: – Azért, mert nem találok rá semmilyen okot, hogy… Tovább »

Föld

Ez az a hely, ahol élünk. Csak itt tudunk élni. Ez a hely néhány milliárdos, és néhány milliárd éhező világa. Ez az a hely, ahol megtesszük másokkal, amit magunknak nem kívánunk. Ez az a hely, ahol naponta hozunk ostoba törvényeket. Ez az a hely, ahol naponta megsértjük a Törvényt. Ez az a hely, ahol boldogan… Tovább »

A feladás

A Fiúnak elege lett az egészből. Elege lett  kilátástalan anyagi helyzetéből, elege lett lelkének háborgásából, elege lett a szellemi kitörések kudarcaiból… elege lett a látható létből. Nem akart tovább harcolni  – sem mások, sem önmaga ellen.  Nem akart már semmit sem megtanítani, elmagyarázni, megmutatni senkinek. Nem akart már nagy varázsló, sikeres író lenni – és… Tovább »

Beszélnünk kell

Beszélnünk kell. Arról, hogy hogyan élünk. Arról, hogy hogyan szeretnénk élni. Arról, hogy milyen világot teremtünk naponta magunknak. Arról, hogy mennyire tetszik ez nekünk. Beszélnünk kell a vágyainkról, a félelmeinkről, az igényeinkről és a szükségleteinkről. Beszélnünk kell az álmainkról és az úgynevezett “realitásról”.   Beszélnünk kell, mert különben összedől körülöttünk ez a “realitás”, és beköszönt… Tovább »

Kell egy templom

Igen, kell. Kell egy templom, amit nem birtokol egyetlen egyház sem. Kell egy templom, ami mindenki előtt nyitva áll, legyen nappal vagy éjszaka, hideg vagy meleg, ünnep vagy munkanap. Kell egy templom, ahová betérhetsz, mikor hallgatni vágysz. Kell egy templom, ahol felfedezheted lelkedet. Kell egy templom, ahol zavartalanul beszélgethetsz Isteneddel. Kell egy templom, ahol társakra… Tovább »

Változás

Ha leveszel egy könyvet a polcodról és elolvasod, sok minden történhet. Lehet, hogy tetszik majd, lehet, hogy nem. Lehet, hogy tanulsz belőle valamit, lehet, hogy nem. Lehet, hogy megváltozol tőle, lehet, hogy nem. Lehet, hogy ajánlod másoknak is, lehet, hogy nem. Lehet, hogy elégeted, lehet, hogy nem…   Az azonban biztos, hogy többet tudsz majd a… Tovább »

Szerencse. Vagy más?

Felszállt a buszra, és gyorsan lehuppant az első szabad ülésre. Már éppen elmerülni készült világmegváltó gondolataiban, amikor meglátta a darazsat. A vadállat ott sétafikált az ablakon, közvetlenül az arca mellett, és határozottan izgatottnak látszott. “- Na, amilyen szerencsém van mostanában, biztosan megcsíp ez az állat!” – gondolta a férfi, és szorongva leste a szeme sarkából,… Tovább »

Amit keresel

Azért születtünk, mert létezik. Életünk első pillanatától az utolsó lélegzetvételünkig szükségünk van rá. Ha eltölt minket, senki és semmi sem árthat nekünk. Hiánya fáj. Mindig és mindenhol, mindenben és mindenkiben ezt keressük. A legváratlanabb pillanatokban és helyeken találjuk meg, a leglehetetlenebb helyzetekben jelenhet meg lelkünkben. Rengeteg sebet ejtünk rajta önzőségünkkel, félelmeink, telhetetlen vágyaink miatt, mégsem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!